A vársánc

 

A nagyváradi vár városunk egyik legszebb és legjelentősebb emléke. Az épület a XI. század óta áll. Számomra az egész vár nagy jelentőséggel bír, sáncai ma turisztikai célt szolgálnak, parkká alakították át azokat. A sáncrendszer hatalmas kiterjedésű, így tekintélyes zöldterület jött létre.

A várkert tele van csodálatosabbnál csodálatosabb, színes virágokkal, rengeteg, különböző fajtájú fával, mely egy csodaszép, tarka összképet ad a várnak. Mindenki számára vonzó lehet a vársánc, főleg, ha szeretik a természetet, és egy olyan helyen szeretnének feltöltődni, ahol nyugalom uralkodik, madarak csiripelnek, és virágok illatoznak.

A várkertben található egy kisebb tó, amelynek főként nyáron van különleges hangulata.  A kertben az ember a történelem részévé válhat, hisz várfalak veszik körbe az egész területet. A várkert nem csak spirituális feltöltődésre alkalmas: minden évben több helyi fesztivált is itt rendeznek meg, mint például júniusban a városalapítóra emlékező Szent László Napok, illetve a Majális, minden május első szombatján.

Ezek a fesztiválok többnyire szabad szelleműek, a város megünneplésére kerül sor ilyenkor. Összegyűlnek az emberek a vár belsejében vagy a sáncában, s ott élő koncerteken vesznek részt, melyek idején temérdek tájjellegű és helyi ételt lehet megkóstolni, mint például a lángost, a csorbát és persze a legendásan olcsó Neumarkt sört. Ha valaki nem élvezi a koncertet, sétálgathat este az dekoratívan kivilágított várkertben, amely nem csak sétára alkalmas, hanem a nyugodtiszogatásra és társalgásra is. Sok fiatal fordul meg ott olyankor.

A fesztiválon sok érdekes figurával lehet találkozni, mint például a helyi cowboyjal, akinek egy amerikai stílusú biciklije is van, s többnyire barátságos is. Ha szerencsés vagy, akár sörözni is meghív, vagy cigarettával kínál meg. Akárhányszor meglátom, a vár csodálatosan szép és színes történelmet tár elém.

Írta: Bereczki Erik

Képek: Orosz Tamás, Petrus Tamás

 

forrás: en.partium.ro