Angol szakosok a Járatlan Utakon fesztiválon

Az angol alap- és mesteri szakos hallgatók a Turisztika szakos hallgatókkal közösen vettek részt az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Járatlan Utakon című fesztiválon Budapesten, 2016 november 26-án. A könyvvásárlással és fotókiállítással egybekötött rendezvény keretében öt kontinens országa, szigetei, hegyei és kultúrái kerültek bemutatásra. A világot járt meghívottak, a számtalan helyre eljutott utazók izgalmas és változatos előadásokat és workshopokat tartottak: az ázsiai barangolásoktól kezdve egészen Európa még ismeretlenebb balkáni területéig a hallgatóság betekintést nyerhetett a különféle kultúrák mindennapi életébe és szokásaiba, és rengeteg geográfiai kalandozással, fotózással, szálláskereséssel és gasztronómiával kapcsolatos ötlettel, praktikus tanáccsal gazdagodhatott.

A Többnyelvűség és multikulturalitás mesteri képzésben tanuló hallgatók részére a rendezvény szakmai szempontból kihagyhatatlan programnak bizonyult, hiszen számos hallgató kutatási témája kapcsolódik az utazási irodalomhoz, a kultúrák és a multikulturalitás témaköréhez.  

A fesztivál egyik programjáról Bara Izolda első éves angol mesteri szakos hallgató osztotta meg velünk gondolatait:

 

Lássunk világot, avagy a megosztás művészete

Sokan közülünk azért nem terveznek kirándulásokat, nyaralásokat, külföldi nyelvtanulást, mert azt gondoljuk, hogy egy külföldi utazás vagyonokba kerül és semmiképpen sem a mi pénztárcánknak tervezték.

Nos, jó hírem van, utazni, sőt külföldön élni ingyen vagy minimális beketetéssel is lehet, ha ismerjük a lehetőségeket.

Többek között erről hallhattunk a Járatlan utakon fesztivál egyik előadójától, Kunz Tristanatól, aki elmesélte, hogy az elmúlt két évben milyen programokon keresztül töltött nem kevés időt Új Zélandon, Ausztráliában, Franciaországban, Olaszországban.

Ahogyan ő is elmondta, a sharing economy, vagyis a megosztói gazdaság lényege, hogy azokat a tárgyakat, közlekedési eszközöket, lakásokat, amelyeket nélkülözni tudunk egy rövidebb periódusra, megosztjuk valakivel ingyen, vagy jelképes összegért, így nem csak a másikon segítünk, de a környezetünket is óvjuk.

Amennyiben érdekel ez a téma, íme néhány weboldal, amely segítségével olcsón vagy ingyen utazhattok, szálhattok meg, vállalhattok önkéntes munkát:

www.airbnb.com – szállásportál, ahol böngészhetünk olcsó szállások után, sőt mi is kiadhatjuk lakásunkat, amennyiben nem tartózkodunk ott.

www.couchsurfing.com – szállásportál, ahol helyi emberek társaságában élvezheted az utazásod.

www.uber.com – valószínűleg az Uberről mindenki hallott, utazási portál, ahol azonos úti céllal rendelkező emberek vehetik fel egymással a kapcsolatot.

www.helpx.net – különböző önkéntes programokat összegyüjtő portál, amely lehetőséget kínál az érdeklődőknek, hogy segítségért cserébe nlhány hetet külföldön töltsenek szállást és étkezést bíztosítva.

www.gumtree.com – egy netes felület, ahol azokat a dolgokat hírdethetjük meg eladásra, amelyekre nincs már szükségünk, így nem szemét lesz belőlük, hanem valaki más otthonában például egy fontos kiegészítő

Miután megnéztétek ezeket a portálokat, remélem már ti is úgy gondoljátok, hogy utazni lehet, rengeteg lehetőségünk van, és nem a pénzt kell összegyűjteni hozzá, hanem a bátorságot.

15281027 1116477198472973 1234785483 n15208000 1116476025139757 938885657 n15239305 1116476755139684 671176153 nDsc 0040Dsc 0004Dsc 0009Dsc 0023Dsc 0024Dsc 0025Dsc 0035Dsc 0037

forrás: en.partium.ro